Gyereknevelő Kft. – valódi történet házassági mediációval

Gyereknevelő Kft. – a mediáció segített megmenteni a házasságot

Kétségbeesett, segítségkérő levelet kaptam. Egy feleség azt írta, hogy 20 éve házasok, 3 gyerekük van, de az utóbbi években hiába próbálja fölhívni a férje figyelmét magára, nem sikerül. Házaséletet régóta nem élnek, lakótársakká váltak, ahogy ő fogalmazott: „Gyereknevelő Kft” lettünk. Izgalmat keresve megcsalta a férjét, amit nagyon megbánt. Természetesen kiderült a dolog, és a párja ajtót mutatott neki és azt követelte, hogy csak a személyes dolgait vigye magával, és mondjon le a gyerekekről.

Hogyan segített a mediáció a kapcsolatuk újraépítésében?

Innen indult a történetünk. A férj sértettségében válni akart, a feleség viszont szerette volna visszakapni párját. 14 hónapon át tartott a mediáció, amely során lehetőségük nyílt arra, hogy feldolgozzák az elmúlt évek történéseit. Beszélhettünk a kettejük között elvékonyodott kapcsolat történetéről, a szülők erős befolyásáról, kiszolgáltatottságról, anyagiasságról, tapintatlan viselkedésről és a házasélet hiányáról.

A párterápia és a mediáció során felszínre került sok-sok tabutéma, amiről sem beszélgetni nem tudtak, sem elengedni saját meggyőződésüket. Közös élményük alig volt, szabadidejüket a szülők kötelező látogatása töltötte ki. Lassan mindketten rájöttek, miben hibáztak.

Megpróbáltak változtatni, és pozitív visszajelzést adni minden apró vagy nem apró változásért. Újra gomboltuk a család életét, szokásait, egyre több lett a szűk családi program, miközben nyitottak a barátok felé is. Megszervezték, hogy néha kettesben eljárnak kikapcsolódni.

Nagyon tiszteltem azt az alázatot, ahogy képesek voltak magukba nézni, megtanultak megbocsájtani, és bocsánatot kérni, bízni egymásban, és figyelni a másikra. Kapcsolatuk sokkal jobb lett, mint volt, így nyugodt szívvel engedtem el a kezüket, amikor bejelentették, érkezik a negyedik gyermekük.

Szerintük a mediáció volt az utóbbi idő legjobb befektetése.

Sokszor egy külső, pártatlan segítség hozza meg a valódi változást. Ha Ön is elindulna a békés megoldás felé, szívesen segítek. Lépjen velem kapcsolatba.

Esetek, történetek

További esetek és történetek a mediációval kapcsolatban
Válási mediáció, párterápia, Gedeon Cecília szenior mediátor

Segítség, amikor fontos a megértés és a közös megoldás

Legyen szó párkapcsolati elakadásról, válásról vagy az utána következő időszakról, a nehéz helyzetekben is van lehetőség békés, együttműködésen alapuló megoldásra. Mediációval támogatom Önt abban, hogy nyugodt légkörben, egymásra figyelve találják meg a közös utat – akár újrakezdésről, akár lezárásról van szó. Várom jelentkezését.
Gedeon Cecília szenior Mediátor - gyors válás és párterápia
Mediáció válás esetén – békés megoldások közös megegyezéssel. Tapasztalt, pártatlan segítség, amikor a megegyezés a cél.
Elréhetőségek

Székhely:
1035 Budapest, Vörösvári út 21.

Levelezési cím:
1035 Budapest, Vörösvári út 21.

Engedélyszám: 001393/1
Adószám: 71462365-1-41

Telefon: +36 20 944 0056
Ímél:  

© 2025 Gedeon Cecília - valas.eu. Minden jog fenntartva.
Készítette: Artsolution