A hozzám válási szándékkal érkező párok egy részében még bizonytalanság van: válás vagy együtt maradás? Ilyenkor megpróbáljuk a kapcsolatot újraéleszteni. Együtt gondolkodva, és nem ítélkezve felderíthetjük az idevezető okokat, az esetleges félreértéseket, megpróbáljuk megfejteni, miért maradtak el az érintések, a kedves gesztusok, mitől üresedett ki, miért lett érzelemmentes a kapcsolatuk, vagy miért maradt el teljesen a testi kapcsolat. Kiderítjük, van-e mód a kapcsolat megmentésére. Reménykeltő, hogy a hozzám határozott válási szándékkal érkező párok negyedénél sikerült a fordítás, ilyenkor párkapcsolati mediációvá alakul a közös munka.
Ha határozott a szándék, vagy a bizonytalanságból bizonyosság lett, a válás feltételeinek kidolgozása a mediáció feladata. Ha van közös kiskorú gyermek, a keresetlevél beadásához szükség van a mediációs megállapodásra, amiben rendezzük a törvény által előírt kérdéseket: szülői felügyelet, kapcsolattartás, tartásdíj. Olyan megállapodás kidolgozása a feladatunk, ami a gyerekek és a szülők érdekeit egyaránt képviseli, melyben rögzíthetünk minden olyan egyezséget, mely fontos a család számára, és segíti, hogy a válás utáni időszak minél kiszámíthatóbb, zökkenőmentesebb legyen.

Ha nincs közös kiskorú gyermek, akkor a megállapodásban csak a lakáshasználat és az esetleges házastársi tartásról kell rendelkezni.
A megállapodás tartalmát a keresetlevélbe szerkesztem, amit a felperes (bármelyik fél) beadhat a bíróságra, és a bíró az első tárgyaláson elválasztja a feleket.
Közös megegyezés esetén a bíró minden kérdésben a megállapodásnak megfelelő végzést hoz. Ügyvédi közreműködésre nincs szükség, de a legfontosabb, hogy nem egy idegen dönt a sorsukról, nem kell a bíróság előtt bebizonyítani, hogy a hajdan szeretett partner alkalmatlan a gyereknevelésre, mindenben ő a hibás. Nincs győztes és vesztes, fennmarad a jó viszony, ami a válás után időszak nyugalmának záloga.
Ha az első tárgyaláson lemondanak a fellebbezési jogukról, a bíróság kapuján már szabad emberként léphetnek ki.
Ha olyan pár keres meg segítségért, akiket már elválasztott a bíróság, általában a válás folyamtában nyitva maradt kérdések, elvarratlan szálak okozzák a feszültséget. Gyakran korábbi sérelmek miatt elmérgesedett viszony, eltérő nevelési elvek, vagy egy új szereplő megjelenése az ex oldalán okoz feszültséget, melyeket egy válságmediációban orvosolni tudunk.
A válás a második legnagyobb stressz egy ember életében.
A válás gondolata ritkán fogalmazódik meg egyszerre a férjben és feleségben. Általában van elhatározó, és elszenvedő fél. A hír hallatán néhányan fellélegeznek, mások tragédiaként élik meg a döntést. Az mindenesetre biztos, hogy az életkörülmények megváltozása mindkét fél számára tartogat nehézségeket.
A mediáció során folyamatosan segítek féken tartani a felszabaduló érzelmeket, és azon dolgozunk, hogy mindkét fél békében tudja lezárni a kapcsolatot, hogy a múlt, az elszenvedett sérelmek helyett a jövőre koncentrálhasson.