Sok olyan házaspár fordult hozzám, ahol a problémák gyökere a „nembeszélés” volt. Szinte mindig Ingmar Bergmann filmje jutott eszembe: Jelenetek egy házasságból – A szőnyeg alá söprés művészete.
Ebben a filmben egy házaspár – Johan és Marianne – a házassággal kapcsolatos elvárások, konvenciók gyermekei. Nem érzik életmódjukat nyomasztónak, hamisnak. Egyszerűen élik mindennapjaikat, beleilleszkednek egy szokásrendszerbe. Hibátlan, szinte tökéletes házaspár látszatát keltik, abban az illúzióban élnek, hogy minden rendben van. Azt gondolják, hogy ha valami hiba, nézetkülönbség merül fel, esetleg egy látszólag jelentéktelen seb felszakad, majd megoldódik, a seb begyógyul.
Aztán amikor a férj bejelenti, hogy szerelmes egy másik nőbe, el akar válni, felesége összeomlik, hiszen készületlenül éri a bejelentés, a korábbi, ideálisnak gondolt életet összeomlik. Kiszolgáltatottnak érzi magát minden szempontból.
Később, a válás előkészítésének folyamatában – miközben a feleség kezd talpra állni – a férj alól egyre inkább kicsúszik a talaj. Végül a robbanás akkor következik be, amikor a válás ténye kezd valósággá válni, az évek alatt összegyűlt agresszió, elfojtás és düh felszínre kerül.
Kivetkőznek hajdani ideális férj-feleség mivoltukból, úgy viselkednek, mint két olyan ember, akinek egyetlen célja van: testileg-lelkileg meggyötörni a másikat.
Aztán a történetben az áttörést az hozza, hogy elkezdenek egymásra figyelni, újratanulni önmagukat, hiszen valójában szeretik egymást.
Ez az, amiben én segíteni tudok. Segíteni abban, hogy a felek megismerjék a valódi helyzetüket, utat találni az újbóli egymásra találáshoz.
