A gyors válás feltétele a közös megegyezés, amit mediációban, ügyvéd közreműködése nélkül tudunk tető alá hozni. A menetrend a következő:
Ha a párnak nincs közös kiskorú gyermeke, akkor csak a lakáshasználatról és az esetleges házastársi tartásról kell rendelkezni. Ez az esetek legnagyobb részében egy találkozón megoldható, így az ilyen házaspárok akár egy hét alatt eljuthatnak oda, hogy a bíróságra került a megállapodás alapján létrehozott keresetlevél.
Ha van közös kiskorú gyermek, a törvény úgy rendelkezik, hogy a lakáshasználat és az esetleges házastársi tartás mellet rendezni kell három nagyon fontos kérdést:
Tehát az ilyen családok esetén egy olyan megállapodás kidolgozása a feladatunk, ami rendezi ezeket kérdéseket.
A megállapodás kidolgozása során a gyerekek és a szülők érdekeit egyaránt figyelembe vesszük, és abban rögzíthetünk minden olyan egyezséget, mely fontos a család számára, és segíti, hogy a válás utáni időszak minél kiszámíthatóbb, zökkenőmentesebb legyen.
A közös akarattal létrehozott megállapodást annak tartalmát a keresetlevélbe szerkesztem, és ezt a felperes beadhat az illetékes bíróságra.
Közös megegyezés esetén a bíró az első tárgyaláson elválasztja a feleket.
Az egyes fogalmak pontos magyarázatát megtalálhatja a FOGALMAK oldalon, kérdéseire pedig válaszokat találhat a GYIK oldalon.