Válás közös megegyezéssel
Egy válás mindenképpen veszteséget, fájdalmat jelent, különösen a gyermekes családok esetében, nem véletlen a „stressz-skálán” elfoglalt második helye. A párnak a jogi útvesztőben való bolyongás mellett meg kell küzdeni a megváltozott életkörülményekkel, veszteségek sorozatával, a partner elvesztésével, gyereknevelési gondokkal, esetleg a gyerektől való elszakadással. Kemény időszak.
A gyerekeket általában sokkal jobban megviseli egy zűrös válás, mint a szülőket, hiába próbálják a szülők titokban tartani harcaikat, ütközéseiket, a gyerekek „antennái” nagyon jólműködnek. Tehát a legtöbb, amit egy szülőpár tehet a gyerekei érdekében az, hogy békésen válik.
A mediációban éppen erre adódik megoldás, mert bármilyen út vezetett a válás elhatározásához, a mediációban létrehozott közös megegyezés békéssé teszi a válás folyamatát, segíti a párt a válás utáni együttműködésben, a gyerekekkel való zavartalan kapcsolattartásban, és abban, hogy az új életben a lehető legjobban tudjanak továbblépni, talpon maradni.
Ha később gondok adódnak a megállapodással kapcsolatban, mindig lesz mód korrekcióra, hiszen a gyakorlat sok esetben felülírja a terveket.
Bővebben >>